Online Forex Klub

Online Tőzsde Klub

          Az ország vezető kisbefektetői mentori programja




"Aki azért kereskedik hogy
meggazdagodjon, az el fogja

veszíteni a játékot,

aki viszont azért, hogy a

bizniszben maradjon, az

talán jól megél belőle.”

                                     (Victor Sperandeo)



Tudja, hogyan élheti túl a tanulásnak azt a szakaszát, amikor még nem jönnek az eredmények?

Kizárólag egy jól megválasztott mentori team segítségével. Ez a csapat, nemcsak hogy fogja a kezét, de még segíti is megtenni félénk, első lépéseit.

A mentori team célja: 

Kereskedési eredménye, ne csak elméletben a gyakorlatban is jobb legyen. Felgyorsítani, lerövidíteni a profitos kereskedéshez vezető utat.

Hozzásegíteni Önt a siker örömének megismeréséhez, ennek eredményeképpen több lehetősége adódjon majd mások megsegítésére.

A legnagyobb veszély, ami Önre leselkedik, hogy rosszul ítéli meg saját erejét!

Könnyű azt gondolni, hogy akik jelentős vagyonokat szereztek tőzsdei pályafutásuk alatt, különleges képességekkel születtek. Az esetek túlnyomó többségében a sikerük mögött valami kevésbé misztikus dolog húzódik meg. Egyszerűen csak annyi, hogy ők képesek voltak elfogadni a megfelelő segítséget.

A személyes bizonytalanságunk leküzdése, érzelmeink

kordában tartása, a stratégiára való összpontosítás, a

negatívumok helyes kiszűrése (kizárása), a helyes fókusz

megtartása, a kitartó gyakorlás, a szorgalom, a 100%-os

meggyőződés kereskedési rendszerünkben, azok a tényezők,

amelyek az egyedül próbálkozók számára sokkal nehezebbek

gyakran elérhetetlenek.


Hogy miért? Mert ezekhez mind kitartásra, önfegyelemre van szükség.

Tényként lehet megállapítani, hogy az emberek egymagukban nem képesek megvalósítani fogadalmaikat.
Gondoljon csak bele, hány fogyókúrát hagytak félbe ismerősei.

A magányos kísérletezésből a kiutat egy megfelelő mentor jelentheti. Mivel mi azt szeretnénk, hogy a lehető legtöbben megvalósítsák tőzsdei elképzeléseiket, ezért egy online mentori programot indítottunk Online Tőzsde Klub néven, ami véleményünk szerint forradalmasította a tőzsdei képzés hatékonyságát.



Az Online Tőzsde Klub lehet Ön számára az a hely, amely segíti megérteni a tőzsdézés 5 legjelentősebb törvényét.

1. Hiába rendelkezik egy tökéletesen megalkotott

kereskedési stratégiával, ha nem tudja 100%-ban

betartani annak szabályait.

Így annak ellenére, hogy rendszere képes lenne

profitokat termelni, alkalmazásával napról napra

közelebb hozza a csőd állapotát.

2. Ahhoz, hogy Ön folyamatosan nyereségessé tudjon

válni, többre van szüksége egy nagy nyerőnél, ahol

azt sem ismeri, miből származott a bevétel.

Nincs veszélyesebb annál a nyereséges

ügyletnél, amelyről még utólag sem tudja, hogy

minek köszönheti.

3. A piac nem fog addig próbálkozni, míg el nem éri,

hogy Ön sikeres legyen.

4. Olyan áldozatot kell hoznia a tőzsdei sikerért, amiért

cserébe a piac megadja Önnek a lehetőségeket a

hatalmas profitokra.

Álmodni a TOPTRADER-i szintről könnyű, de

késznek kell lennie az árát is megfizetni!

5. Rendszeres dokumentálás, naplózás nélkül - ami

nyilvánvaló a tőzsdézés legunalmasabb része -, soha

nem fog 100%-os hittel rendelkezni, ami nélkül

kereskedési rendszerét minden pillanatban az

összeomlás fenyegeti.

Minél többet ismer meg önmagáról és a tőzsdéről, azaz minél jobban látja a sikeres kereskedés összetevőit, annál nagyobb profitokat jelentenek a kínálkozó lehetőségek az Ön számára.

Az Online Tőzsde Klub pontosan azt nyújtja Önnek, amire folyamatosan szüksége van!


A heti két órás Online Klub alkalmával a tőzsdei siker technikáit és szokásait segítünk megismerni és begyakorolni. A program második felében aktuális piaci elemzéseket végzünk.

Ez a rendezvény nem azért jelentős Önnek, mert megtudja épp milyen előnyös befektetési alternatívák kínálkoznak, hanem mert megszerezheti azt a tudást, amivel Ön folyamatosan felismeri az éppen kialakuló lehetőségeket.

Szeretnénk, ha ez a heti klub segítené, hogy ne csak a begyakorolandó feladatokat lássa, hanem a mi segítségünkkel el is végezze azokat úgy, hogy közben automatikusan bekerül a nyerő kereskedők vérkeringésébe.

A klub segíteni fogja a kudarcok fő okát - a gyakorlás hiányát - leküzdeni a mi közreműködésünkkel. A programmal a célunk, hogy Önnek ne maradjanak megválaszolatlan kérdései, és rutinszerűen mozogjon a tőzsde világában.


Azok a hallgatóink, akik mára a legnagyobb sikereket érték el, kivétel nélkül mind rendszeres résztvevői  az Online Tőzsde Klubnak.


Valószínű, ha nem fogjátok a kezemet, nem mertem volna megtenni életem első éles kereskedését. Minden héten izgatottan várom a kedd estéket. Külön köszönet, hogy minden eddig felmerült kérdésemre választ kaptam tőletek.

Lőrinc Anna, Szeged


Az tanfolyam után a klub egy olyan utógondozást jelentett, ami nélkül ma már valószínű elkallódtam volna a tömegben. Köszönet érte.


Kiss Zoltán, Budapest


Őszintén szólva, itt szereztem meg a gyakorlati tudást. Látva hétről hétre, hogy Ti tényleg ezzel az egyszerű stratégiával kereskedtek, kezdtem el hinni az egészben, amiért ma már nagyon hálás vagyok.


Falusi János, Budapest



Az Online Tőzsde Klub első órájában gyakorlunk, a másodikban elemzünk.



A gyakorlás témakörei:

- A technikai elemzés menete, lépései
- Money Management
- Belépési rendszerek
- Profit 1-2-3 szignálrendszer
- Kilépési rendszerek
- Szoftver használat
- Tőzsdei pszicho csapdák ismertetése
- A helyes önkontroll elsajátítása
- Kereskedés naplózása
- Önellenőrzési folyamatok
- Toptrader gondolkodásmód

Az elemzés piacai

- Amerikai részvénypiac
- Német részvénypiac
- Magyar részvénypiac


Miért online?


A mentori program kifejlesztésekor arra törekedtünk, hogy a tőzsde iránt érdeklődő - lakhelyétől, anyagi helyzetétől függetlenül -, képes legyen a folyamatos kapcsolattartásra mentoraival.

Virtuális oktatótermünk lényegesen hatékonyabb, mivel a résztvevőknek nem kell utazással tölteni értékes idejüket, és megszokott otthoni környezetükben sajátíthatják el a kereskedés lépéseit.


Mennyiért vehet rajta részt?


Alkalmanként 2.000.- Ft-os költséggel. Reméljük érzi, hogy ezzel az árral mi maximálisan megteszünk mindent annak érdekében, hogy végigmenjen a kitaposott ösvényen.
Az Online Klubunkra regisztrálni 10 vagy 20 alkalmas bérlet befizetésével tud, amit fél évig bármikor felhasználhat.

Az alkalmankénti 2.000.- Ft csak akkor kerül bérletéből levonásra, amikor részt vesz a klubnapunkon.

Mivel a terem befogadóképessége korlátozott, így ez a képzési programunk csak a leggyorsabb regisztrálók számára elérhető!

Ezt a képzést mi annyira fontosnak tartjuk az Ön szakmai fejlődésében, hogy mi mindent megadunk Önnek, hogy kockázatmentesen részt tudjon venni klubnapunkon.

Kockázatmentesség – 100%-os pénz-visszafizetési garancia!


 



Abban az esetben:

- ha a képzés nem Önnek való,
- ha nem találja elég hasznosnak,
- ha nem találja alkalmazhatónak,
- ha bármilyen egyéb okból
  nem tökéletesen elégedett az
  anyaggal.

Ha ezt e-mailben jelzi nekünk a
klubot követő 1 órában, mi
azonnal visszautaljuk a képzés
díját Önnek.



Jelentkezés

Jelentkezni a 10 vagy 20 alkalmas Online Tőzsde Klub díjának befizetésével, átutalásával, és az alábbi űrlap kitöltésével lehet. Átutalás esetén kérjük a közlemény rovatban pontosan megjelölni a résztvevő nevét. A pénz beérkezését követően a regisztrációról e-mailben visszaigazolást küldünk.

Átutalás esetén csak az utaló cég vagy természetes személy részére tudunk számlát kiállítani. Az átutalás átlag 2-3 napot vesz igénybe, ezért javasoljuk a készpénzes befizetést bármely CIB Bankban.

Bankszámlaszám: 10700512-49540600-51100005 CIB Bank
Számlatulajdonos: Profit.hu International Kft.
Nemzetközi számlaszám (IBAN) HU58-1070-0512-4954-0600-5110-0005
Swift kód: CIBHHUHB

Jelentkezem az alább bejelölt rendezvényre:


Online Tőzsde Klub*
Résztvevő vezetékneve*
Résztvevő keresztneve*
Email cím*
Irányítószám*
Város*
Utca, házszám*
Telefonszám*
Skype-név
Számlázási név vagy cégnév*
Számlázási cím*
Hol hallott rólunk?*


Kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a kockázati figyelmeztetést.

*Kötelezően kitöltendő mezők


Felkeltette érdeklődését? Bátran küldje tovább barátjának, ismerősének.

Az Online Forex Klubban elhangzó tanácsok hatékonyan járulhatnak hozzá az ő kereskedési eredményeihez is.

Az Ön személyes ajánlója:

Az Ön neve:
1. Ismerőse neve: E-mail címe:
2. Ismerőse neve: E-mail címe:
3. Ismerőse neve: E-mail címe:
4. Ismerőse neve: E-mail címe:
5. Ismerőse neve: E-mail címe:
Az Ön üzenete:

Mentori Team

Fekete Gábor

Kockázat kezelő trader

Pintér Péter

Kockázat kezelő trader

Hajdú József

Automata trading