KOCKÁZATI FIGYELMEZTETÉS és JOGI NYILATKOZAT
Felhívjuk T. Partnereink szíves figyelmét arra, hogy a tőzsdei kereskedés minden pillanatban kockázatot jelent a befektető részére, ami nem mindenki által vállalható.
A kereskedés kedvező, és kedvezőtlen eredményt is hozhat. Mielőtt úgy döntene, hogy részvényekkel, devizákkal, arannyal, ezüsttel, cfd-vel, ETF-fel vagy határidős termékekkel kíván kereskedni, körültekintően számba kell vennie kereskedési céljait, korábbi tapasztalatait és saját kockázatvállalási hajlandóságát.
Miután a legkörültekintőbb eljárás mellett is fennáll annak a lehetősége, hogy kezdeti tőkéjének egy részét vagy egészét elveszti, ezért kérjük ne kereskedjen olyan összeggel, melynek elvesztését anyagilag nem engedheti meg magának.
Csak akkor döntsön a kereskedésről, ha már tisztában van a kereskedéssel járó valamennyi kockázattal, azokat felmérte és ezek ismeretében is vállalja a kereskedést.
A Profit.hu International Kft által az Online Tőzsde Klubbon felkutatott és publikált piaci lehetőségek nem jelentenek konkrét vásárlási vagy eladási javaslatot ügyfeleik számára, ezeket a kereskedést bemutató példáknak kell tekinteni.
A kereskedő tudomásul veszi, hogy a Profit.hu International Kft nem tartozik felelősséggel a kereskedőt ért veszteségért, egyéb kárért, ami az Online Tőzsde Klubon közölt információk használatából származik.
A sikeres kereskedés számos tényezőtől függ, melyek közé tartozik a kereskedési módszer valamint a trader saját pszichológiai magatartása, de ezek nem kizárólagos tényezők.
Javasoljuk, hogy kereskedései előtt feltétlenül kérje ki egy befektetési tanácsadó véleményét, mielőtt használni kezdené az itt ismertetett módszereket. Az itt leírt kereskedési módszereket szakavatott traderek számára fejlesztették ki, akik teljes mértékben tisztában vannak a kereskedéssel járó kockázatok jellegével és mértékével.
Amennyiben úgy dönt, hogy az itt bemutatott kereskedési lehetőségek
közül valamelyiket, vagy akár mindegyiket kereskedni kívánja, azt
kizárólag a saját felelősségére teszi.
Az onlinetozsdeklubban elhangzó elemzések kizárólag tájékoztató jellegű információkat tartalmaznak, és nem jelentenek felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A Profit.hu International Kft nem vállal felelősséget az elemzésekből vagy adatlapokból való következtetések levonásából eredő esetleges károkért.
Az Online Tőzsde Klubban elhangzó anyagokat, tartalmakat szerzői jog védi, annak bármilyen másolása vagy terjesztése kizárólag a tulajdonos Profit.hu International Kft írásos hozzájárulásával lehetséges. A szerzői jogok megsértése minden esetben a jogsértés előtti állapot visszaállítására és 500.000 forint kártérítés megfizetésére kötelezi a jogsértőt.Jogsértőnek számít az a személy aki másolja és/vagy terjeszti az Online Tőzsde Klubban elhangzó anyagokat, továbbá jogsértőnek számít az a személy is, aki ezeket a másolatokat beszerzi és tárolja.
Az Online Tőzsde Klubba való belépéssel elfogadom és magamra kötelező
érvényűnek tartom a KOCKÁZATI FIGYELMEZTETÉS és JOGI NYILATKOZAT-ban
leírtakat.